Amadeus Alkotói Ösztöndíj

Az Amadeus Alkotói Ösztöndíj az alapítvány mára már hagyományokkal bíró egyik kiemelkedő "vállalkozása" . Az Amadeus Hallgatói Ösztöndíj Program keretén belül az alapítvány évente biztosít havi fix összegű ösztöndíjat a Magyar Képzőművészeti Egyetem [Budapest] egy szobrász és egy festő szakos hallgatójának, egy teljes tanulmányi éven keresztül.

Az ösztöndíj egyre népszerűbb a hallgatók között és egyre elismertebb az egyetem vezetése részéről is. Fejlődését jól tükrözi, hogy 1999-ben még csak egy festő hallgatónak biztosított havi 33 ezer forintot, 2000-ben már egy szobrász hallgató is párhuzamosan részesült ösztöndíjban, míg 2007-től a győztes festő és szobrász hallgató fejenként havonta 80 ezer forint ösztöndíjban részesül. Volt olyan pályázati év is, amikor három hallgató nyert teljes értékű ösztöndíj támogatást.

Az évente kiírt Amadeus Alkotói Ösztöndíj pályázatra jelentkező hallgatók, az egyetem jóvoltából 2003-tól lehetőséget kapnak, hogy - a portfóliójuk mellett - pályázónként két alkotást is bemutathassanak a nagy tradíciókkal bíró Barcsay-teremben megrendezésre kerülő, több napos pályázati kiállításon, melynek utolsó napján történik meg a nyilvános eredményhirdetés, és az egyetem tanács-termében megrendezésre kerülő állófogadás.

Az alapítvány munkáját, illetve a szakmai együttműködést az intézménnyel, az egyetem által kijelölt tutorok és kapcsolattartó segítik.

Az Amadeus Alkotói Ösztöndíjra jelentkező pályázatokat állandó szakmai zsűri bírálja el. A zsűri tagjai - az egyetem és az alapítvány képviselőin túl - az alapítvány részéről felkért külső szakértők, nevezetesen: M. Novák András, Kovács Péter és Bikácsi Daniela festőművészek, Balás Eszter és Mata Attila szobrászművészek, míg a művészettörténész-kritikus szakma és sajtó részéről Muladi Brigitta (Új Művészet), Andrási Gábor (Műértő), Topor Tünde (Artmagazin), és Hajdú István (Balkon) művészettörténészek.

2007-től az Amadeus Alkotói Ösztöndíj fő szponzora a Fundamenta-Lakáskassza Lakástakarékpénztár Zrt. 2007-től az alapítvány és a pénzintézet közötti tartós együttműködési szerződés garantálja a Fundamenta-Amadeus Alkotói Ösztöndíj biztos anyagi hátterét és tette lehetővé az alapítvány számára további önálló alapítványi programok elindítását.

2009-ben a Műgyüjtők Klubja is csatlakozott az Amadeus Alkotói Ösztöndíj Programhoz és egy további ösztöndíjat [Amadeus-Műgyüjtők Alkotói Ösztöndíj] biztosított a pályázóknak.

Az ERSTE BANK támogatásának köszönhetően, Pécs Európa Kultúrális Fővárosa 2010. program sorozat részeként az első ERSTE BANK-Amadeus Alkotói Ösztöndíjak 2010 májusában kerülnek átadásra a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán tanuló két hallgatónak.