Az Amadeus - ösztöndíj idei nyertesei

A lecsúszott etruszk királyi család egyik dúsgazdag kései sarja, bizonyos C. C. Maecenas állítólag nem vetette meg az élet kifinomult örömeit. Az intenzív politikai háttérmunka közepette idejét és javait gyakorta pazarolta szép hölgyekre. elegáns összejövetelekre, valamint ilyen-olyan rangú poétákra, mint például a bőkezű műpártolót verseiben megéneklő Quintus Horatius Flaccus. Ténykedésének köszönhetően elsőrangú művészgárda sorakozott tel az isteni Augustus fenséges háta mögött, a minőség aranyfedezetével látva el az ambiciózus császár politikai vállalkozásait. A fogalommá vált Maecenas magasra állította a lécet minden későbbi műpártoló számára. Igaz, a halhatatlanságot csak az idő garantálta, így a mai mecénások jótékonyságának megítélése is a jövő hatáskörébe tartozik! De talán öntelt túlzás minden adomány mögött az örök klasszikusok ígéretét kutatni.

  Az Amadeus Művészeti Alapítvány által megítélt jelentős juttatás nem költőfejedelmeket vezet be a római patríciusok előkelő köreibe, hanem a fiatal művésztanulóknak (II—IV. évfolyam) nyújt anyagi támogatást tehetségük szabadabb és kötetlenebb kibontakoztatásához. Az egy évre szóló Amadeus Alkotói Ösztöndíj belesimul a hazai mecenatúra egyre bővülő és egyre tagoltabbá váló rendszerébe. Az ügyvéd és műgyűjtő Dr. Balogh Péter által ötödik éve támogatott alapítvány az első komoly szakmai elismerések egyike, ami az anyagiak mellett jelentős önbizalom-növelő belső útravalóval látja el a fiatal művészeket. Az alapítvány kuratóriuma, (Tölgh-Molnár Zoltán, Körössényi Tamás és Sinkovits Péter) idén a MKE három diákjának ítélte meg az ösztöndíjat. A Barcsay Teremben megrendezett kiállításon ahol a nyertesek az összes pályázó között mutatkoztak meg - két dologra is tény derült. Egyrészről, hogy valóban a minőség és a tehetség vezérelte a felkért szakmai zsűrit, akik nem bíztak semmit sem a szubjektív véletlenre. Másrészről, a minél változatosabb összkép érdekében a nyertesek (egy szobrász és két festő) gyökeresesen eltérő művészi univerzumot képviselnek, elkerülve bármiféle trend vagy irányzat kiemelésének látszatát.

  Az egyik díjazott, a harmadéves Sándor Krisztián (1975) par excellence festő, abban az értelemben, ahogy azt a modern festészet közel mástél évszázada folyamatosan megköveteli. Nem kiérlelt gondolati alakzatokat vagy gondosan megmunkált allegóriákat test meg, hanem ösztönből dolgozik. Egy-egy inspiráció nyomán vázol fel sokrészes sorozatokat. biztos lendülettel festve ki magából az adott témát, a thai rendőrtiszt portréjától kezdve az afrikai feketéken keresztül a szerepjátszó önarcképekig. Palettájának jellemző koloritja, a meleg sárgák, élénkpirosak. a fűzöldek és a világoskékek, összekapcsolódva a könnyed ecsetkezeléssel és a homogén foltokkal, életteli, erőtől duzzadó, vidám hangulatú festészetet teremtenek. A felvázolt dekoratív formák tiszta vizuális öröme párosul az olaj faktúrájának eredendő érzéki erejével, ideálisan kiaknázva a színekben, formákban és a felszínben rejlő lehetőségeket. A másik nyertes festő, a negyedéves Töttös Kata (1981) egész más irányvonalat képvisel. Vásznait az ismétlődő, síkszerű minták és a fotószerűen realista nő) figurák disszonáns találkozása uralja. Témája a gyönyörű és érzéki nő, abban a tormában, ahogy előtűnik a posztmodern ezredforduló dekadens vegykonyhájából: mint femme fatale. angyali hetéra vagy ördögi háziasszony. Töttös eklektikus festői világában Gustav Klimt a mai divatlapok manökenjeivel keveredik és az alig leplezett szexuális utalások révén a divatos, nőművészeti tematikával.

  Az Amadeus-díj szobrász nyertese, a másodéves Rabóczky Judit (1979) már a műfajból) eredően is gyökeresen más műfajokat készít. mint a két festő. Otthoni személyes környezetében keresi a témát: vaspántokból hegeszt cserepes kaktuszt, díszhalas akváriumot és fő kedvenceit, a macskákat. A 20. századi szobrászat tanúsága szerint állatokat formázni kényes dolog, hiszen a házi kedvencek könnyen keverik „giccsgyanúba” megmintázójukat. Rabóczky macskái sikeresen kerülik ki az állatplasztika csapdáit, bár a felfelé görbülő hátakban, a kunkorodó farokban vagy az elegáns mozdulatokban megvan a nagyon is jellemző karakterisztikus „cicaság”, a szikár szobrászi nyelv és a nyers
anyaghasználat szilárd művészi karaktert ad az alkotásoknak.

   A tehetség és az érett kifejezésmód vitaalhatatlanul megvan. de hogy a fiatal alkotók mennyire váltják majd be a hozzájuk fűzött reményeket. hogy képesek lesznek-e különválni a középszerűek mezőnyétől, azt csak a jövő mondhatja meg, és ahogy Horatius írja a Maecenashoz címzett ódájában - megtalálni helyüket a ,,nimfák és szatírok hűs ligetében”, valahol a múzsák birodalma és a népszerűség között.

RIEDER GÁBOR