ENG | HUN

Az AMADEUS Művészeti Alapítványt a magyar zene- és képzőművészet támogatására Baranyay László professzor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékvezető tanára 1993-ban hozta létre – az állam csökkenő szerepvállalása, a központi költségvetés zsugorodó intézményi támogatásának ellensúlyozása érdekében. Az eredeti elvek alapján 1999-ben dr. Balogh Péter ügyvéd kurátori megbízatásával az alapítvány hiánypótlóan a kortárs képzőművészet és azon belül a fiatal tehetségek felkarolása felé nyitott.

Kezdetben hallgatói ösztöndíjainkkal, azt követően 2008-ban a pályakezdő fiatal képzőművészek számára létre hozott alkotóházunkkal teljesítettük missziónkat, majd újabb lendülettel 2012 óta a rezidens és kurátori programjaink révén illetve a legmodernebb technikával felszerelt kiállítótér létrehozásával segítjük a fiatal művésztehetségek gondozását, immáron a legnagyobb hazai művészeti alapítványként. Két évtized elteltével az eredeti célok kifejezett aktualitásával, támogatóink kitartó jelenlétével és szakmai programjainkkal igyekszünk hozzájárulni a magyar képzőművészet itthoni és nemzetközi fejlődéséhez és elismeréséhez.

Az oldal tetejére